HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program - 2018

Kárpátaljai szolidaritási program

 Határtalanul!

Középiskolánk 30 pedagógusa 2018. szeptember 13. és 15. között Kárpátaljára utazott, hogy a Határtalanul! Kárpátaljai szolidaritási program keretében adományt vigyen a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskolába. Ez - a rendkívül nehéz helyzetben élő magyar lakosság támogatására irányuló- segítségnyújtás adott keretet kulturális és természeti értékeinket követő programjaink megvalósításához, szakmai és emberi kapcsolataink megerősítéséhez és határon átnyúló kiszélesítéséhez.

Utunkon nagytudású, csongori idegenvezetőnk, Nagy Sándor kalauzolt bennünket, melynek első állomása Beregszász volt. A Bethlen kastélyban található Beregvidéki Múzeum, a nagyhírű Oroszlán Fogadó, az egykori Megyeháza, a Törvényszék vagy éppen a II. Rákóczi Ferenc Magyar Tanárképző Főiskola, idővel és rendszerekkel dacoló műalkotásokként mind Beregszász múltját, egykori fénykorát idézték.

A Beregvidéki Múzeum gazdag gyűjteménye és igazgatója, Sepa János bemutatta számunkra a vármegye gazdag, ezeréves történetét, az itt élő népek – magyarok, ruszinok és más nemzetiségek – szabadságküzdelmét, s példát adott arra is, milyen erős fogódzót, erkölcsi támaszt jelent a nemzeti és helyi értékek, hagyományok ápolása.

Munkács felé közeledve, a sziklabérc tetejéről már messziről köszöntött bennünket a Zrínyi Ilona által hősiesen védett vár. A munkácsi vár, mely történelmünk folyamán a kurucok sasfészkeként, Kazinczy Ferenc fogságának helyszíneként ismert, 1945-től viszont a szovjet katonaság laktanyájaként, traktoriskolaként is működött. Az elmúlt években magyar támogatással a vár visszanyerte eredeti formáját, termeiben Rákóczi-szoba, Petőfi-szoba, helytörténeti kiállítások nyíltak, bástyáiról gyönyörű kilátás nyílik a tájra.

A Vereckei-szoroshoz viszontagságos és döcögős út vezetett, amelynek végén a 2008-ban felavatott millecentenáriumi emlékműhöz érkeztünk. Az elénk táruló látvány lenyűgöző volt, mint ahogyan a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképező emlékmű is nagyszabású. Hét tömbből készült, amelyek a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálják, a „kapu” nyílásában pedig a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található. Megemlékeztünk őseinkről, akik itt keltek át útjuk utolsó akadályán, a Kárpátok legalacsonyabb vonulatán, mécsest gyújtottunk, egymás kezét fogva énekeltük nemzeti imánkat, és csendben tisztelegtünk történelmi emlékeink és a kárpátaljai magyarság előtt.

A nap hasonlóan szívszorító élménye volt a szolyvai siratófalnál állni, fejet hajtani és mécsest gyújtani az áldozatok emlékére, akiket a második világháború végén „málenykij robot”-ra kényszerítettek. Az 1944 őszén bevonuló szovjet csapatok nyomában érkező belügyi egységek a magyarok és németek által lakott településekről minden 18 és 50 év közötti férfit elhurcoltak, majd a Szolyván kialakított gyűjtőtáborba zárták őket, ahol az embertelen bánásmód és körülmények miatt több ezren hunytak el. A sztálinizmus áldozatainak emlékparkját az egykori lágertemető területén hozták létre, s az elhurcolások hatvanadik évfordulójára elkészült márványtáblákra településenként vésték fel a több mint 12 ezer elhunyt nevét.

Történelmi, kulturális és természeti kincseink megismerése gazdag ajándék volt, de legalább ennyire meghatározó élmény volt az, amit szállásadóinktól és vendéglátóinktól, a nagypaládi középiskola tanáraitól, vagyis kollégáinktól kaptunk. A legnagyobb szeretettel fogadtak bennünket, mindvégig éreztetve törődésüket és kiemelt figyelmüket.

Bemutatták iskolájukat, megismertük nehézségeiket, küzdelmüket magyarságuk megtartásáért, életkörülményeik javításáért, iskolájuk gyarapításáért, fennmaradásukért. A tiszteletünkre adott műsort pedig biztosan nem feledjük. A kimondott szavak, versek és dalok mögött ott volt a kárpátaljai magyarság történelmének, mindennapjainak, megélt élményeinek minden mélysége, hazaszeretete, fájdalma.

Tudtuk, hogy a legjobb helyre hoztuk készpénz-adományunkat, illetve a szintén magyar támogatással felújított tantermek ablakaira szánt fényzáró függönyöket.
Hazautazásunk is méltó lezárása volt kárpátaljai élményeink sorának: útba ejtettük a huszti várromot, felidézve Kölcsey sorait („Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”), majd Nagyszőlősön megtekintettük a Perényi kastélyt és a Bartók-emlékhelyet. Utolsó megállónk Csetfalva volt, ahol az egyik legszebb és legjellegzetesebb kárpátaljai református templom festett, fakazettás mennyezete, harangtornya, illetve 2001-ben épült ökomenikus templom nyűgözött le bennünket.

Tartalmas élményekkel, a viszontlátás reményében búcsúztunk Kárpátaljától, vendéglátóinktól. Örülünk, hogy ott jártunk és segíthettünk!

Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben,

Téridet országos négy folyam árja szegi;

Ám természettől mind ez lelketlen ajándék:

Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.

(Vörösmarty Mihály)

Dusekné Filipcsei Éva

   intézményvető-helyettes